Még csak néhány éve léptem be az apukák táborába, és egyelőre elképzelni sem tudom, milyen lesz, amikor majd kirepülnek a gyerekek a családi fészekből. Amikor önállóak és függetlenek lesznek, maguk hoznak döntést életük fontos kérdéseiről, amelyekbe nekem már nincs beleszólásom.
Ez a pillanat a mi családunkban még odébb van, egy kicsit most mégis úgy érzem magam, mint egy büszke szülő a ballagáson. Az egyik „gyerekem” a felnőtté válás kapujába lépett, talán gyorsabban is, mint gondoltam, a mai pedig a búcsú napja. A M1RA kirepül a fészekből.
Igyekszem mindig őszinte lenni
Több tulajdonostárssal közösen 2017-ben alapítottam meg a saját versenycsapatomat, amelyet az elsőszülött kislányom, Mira után neveztünk el. A M1RA már egy tőlem független szervezet, nem vagyok sem tulajdonosa, sem döntéshozója.
Amikor ezeket a sorokat olvassátok, a tőlem megszokott mosolyt képzeljétek a szavak mögé, mert bármilyen furcsán hangzik, készülő örömhírről van szó. Olyan jövőbeni lehetőség kapujában áll a M1RA, amely már az alapításkor kitűzött cél volt: a tervek szerint egy komoly nemzetközi bajnokságban érdekelt gyártó számít a csapat szakértelmére.
Szakmailag óriási elismerés, ha egy magyar alakulat, magyar mérnökökkel és magyar szerelőkkel a soraiban ilyen felkérést kap.
Ugyanakkor versenyzőként nekem is van egy gyártóm, amellyel 2019-ben világbajnok lettem és amelyhez maximálisan lojális vagyok. Igyekszem mindig őszinte lenni, most sem teszek másképp: nem akartam, hogy a személyem a lehetőségek útjába álljon.
Nincs sok közeli barátom, de...
Örülök a M1RA sikereinek, mert a csapat kiváló szakemberei megérdemlik az elismerést. Nincsen sok barátom, akivel igazán bizalmas kapcsolatot ápolok, de Bári Dávid, a M1RA vezetője a kevesek közé tartozik, és hálás vagyok, hogy ennek köszönhetően őszintén meg tudtuk beszélni a dolgot.
A gyerekek nem egyik napról a másikra nőnek fel. Amikor megszületnek, segíteni kell őket, aztán ahogy fejlődnek, önállósodnak, egyre inkább csak a háttérből figyel az ember. Ezeket a lépcsőfokokat én is végigjártam a M1RA-val.
Az induláskor és az első idényben kulcsszerepet töltöttem be a csapat életében, de eközben 2017-ben nagyon fájó volt, ahogyan elveszítettem a világbajnoki címet. Felőrlődtem abban az évben a feladatok között, hiszen a csapatvezetés ugyanúgy nyomással, stresszel, megfelelési kényszerrel jár, mint a versenyzés, csak másképpen.
Akkor megszólalt bennem a vészcsengő, hogy valamin változtatnom kell, ha bajnoki címeket akarok szerezni, ezért 2018-tól már nem vettem részt a napi szintű munkában a M1RA-nál. 2019-ben annak is köszönhetően lettem bajnok, hogy bátran rá mertem bízni a csapat irányítását Dávidra, mert tudtam, hogy nélkülem is a jó döntéseket hozza meg.
Bizonyítani akarok magamnak
A tavalyi balul sikerült idény után úgy éreztem, mintha a nulláról indulnék, ugyanolyan bizonyítási vágy dolgozik bennem, mint a pályafutásom elején. Elsősorban saját magamnak akarok bizonyítani, és bevallom, nagyon élvezem, hogy újra ilyen motivált vagyok.
A múlt heti WTCR-idénynyitón, a Nürburgringen is jól látszott, hogy idén rég nem látott, kiélezett harc várható, nemcsak a bajnoki címért, hanem a Hyundaion belüli házi versenyben is. Ez pedig minden energiámat leköti, teljes elkötelezettséget követel.
Mindettől függetlenül a jövőben is feltűnök majd a M1RA környékén, de már nem a csapat, hanem annak három versenyzője miatt, akiknek a mentorálása továbbra is szívügyem. A két fiatal, hatalmas tehetség, Bucsi Attila és Rácz Gergő, valamint a #NextMichelisz tavalyi győztese, Báldi Gergő mellett ha tudok, ott leszek akár a versenyhétvégéken is.