Michelisz Norbert

  • Innerslide 1
  • Innerslide 2
  • Innerslide 3
Seiko OMV Simple Pay OTP Hyundai Motorsport

Michelisz Norbert a második helyről rajtolva győzni tudott a második futamon a WTCR csehországi fordulójában. Először nyert 2019 óta.

Kilenc pontot gyűjtött Michelisz Norbert a fordított rajtrácsos futamon megszerzett hetedik helyével, de az igazán jelentős pontszerzésre a főfutamon volt esélye, amelyen a pénteki időmérőn megszerzett második helyének köszönhetően az első sorból rajtolt.

Michelisz közvetlenül a rajt után maradt a második helyen, de az első kanyarokban sikerült megelőznie a pole pozícióból induló Mikel Azconát. A Hyundai magyar versenyzője rögtön kezdett is elszakadni a spanyoltól, így nem jött jókor a safety car. A mezőny sűrűjében történt baleset, amelynek Michelisz csapattársa, Gabriele Tarquini is áldozatául esett.

Néhány biztonsági autós kör után kiderült, hogy a takarításra és a javítási munkálatok elvégzésére ez nem lesz elég, piros zászlóval megállították a futamot. Az újraindítás után Michelisz magabiztosan megőrizte első helyét, és állandósult a fél másodperces előnye Azcona előtt. Sőt a hajrára le is maradt róla a spanyol, annak ellenére, hogy a Hyundai nehezebb volt.

Michelisz Norbert először aratott futamgyőzelmet az idényben, sőt valójában a 2019-es bajnoki cím megszerzése óta először. Megérte az elmúlt másfél hónap kemény munkája. 

Michelisz Csehországban 93-ra növelte pontjai számát, és előreugrott a nyolcadik helyre a bajnokságban, hátránya 42 pont az éllovas Yann Ehrlacher mögött.

A WTCR a jövő hétvégén Franciaországban folytatódik.

A második futam végeredménye:

most r2